
Az úgy történt, hogy még 2006-ban terveztünk egy minimalista stílusjegyekkel megáldott családi ház interiort. Aztán gondoltuk, milyen jó lenne egy újságban is megjelentetni. Akkor több helyről is azt a választ kaptuk, hogy ez a stílus nem fekszik majd az adott újság célközönségének.
8 évvel később kaptunk telefont egy szerkesztőségből, hogy szeretnék megjelentetni az anyagot: köszönet a SZÉP HÁZAK c. lapnak, akik láttak benne fantáziát és februári számukban megjelenhettünk.
|
APROPÓ
Mint ahogy azt az ARS POETICA menüpontban is megfogalmaztuk, az embert naponta érik impressziók, melyek új gondolatokra sarkallják. Szeretnénk ennek a blognak a segítségével megmutatni velünk mik történnek, milyen hatások, impulzusok érnek. CIMKÉK: szekrény pályázat nyaraló nappali megjelenés lakberendezés iroda inspiráció felújítás design belsőépítészet |