MEGJELENÉS

Április 20, 2019 - BUDAPEST
Címkék:
Ahhoz, hogy egy-egy elkészült otthont olyan minőségben mutathassunk be, ami elvárásainknak megfelelő, a tervezésen és a kivitelezés végigkövetésén túl sok egyéb feladat vár még ránk.
MEGJELENÉS
A lakás "megstylistolásán" túl meg kell keresni azt a profi fotóst, aki azonosulni tud azzal a koncepcióval, amit mi, tervezők szeretnénk. Ez csak elsőre tűnik egyszerű feladatnak: minden fotósnak van egy sajátos személetmódja. Ha ez nem esik egybe az interior kiemelendő erényeivel, akkor a szemlélő számára nem jön át az érzés, ami a belső terekben állva átjárja az embert.
Persze a fotó csak az adott pillanatról készült lenyomat, az igazán fontos az, hogy lakói otthonra leljenek a ház falai között.
MEGJELENÉS 1.kep
APROPÓ
Mint ahogy azt az ARS POETICA menüpontban is megfogalmaztuk, az embert naponta érik impressziók, melyek új gondolatokra sarkallják. Szeretnénk ennek a blognak a segítségével megmutatni velünk mik történnek, milyen hatások, impulzusok érnek.


CIMKÉK:
szekrény
pályázat
nyaraló
nappali
megjelenés
lakberendezés
iroda
inspiráció
felújítás
design
belsőépítészet