
Világ életünkben imádtunk új dolgokat kitalálni, új ötleteken törni a fejünket. A napi tervezési feladatok mellett szabad perceink gyakran telnek így: a piros lámpánál, egyeztetésre várva, reggel a kávé mellett, stb. Egyszerűen csak valami az eszünkben jut és már kezdődik is a tervezgetés fejben. Ezek közül a gondolatok közül kevés éli meg azt, hogy papírra vessük őket, vagy komolyabban beszélgessünk róla: egy-két hét alatt kikopnak a fejünkből. Ugyanakkor maradnak visszatérő ötletek, amit már feljegyzünk, lerajzolunk, megbeszélünk. Egyszerre több ilyen projekt-kezdemény is fut, amit hol előveszünk, hol feledésbe merül egy kis időre. És vannak pillanatok, amikor szembejön egy pályázati felhívás, ami szinte pont egy ilyen már megkezdett gondolat témájában került kiírásra, és akkor elszabadul a pokol...
A pályázat az ötlet megmérettetése. Hasonlóan kreatív (vagy még kreatívabb) pályamunkákat látni ugyanabban a témakörben kétségkívül felvillanyozó. Szinte lényegtelen az eredmény, mert az már teljesen szubjektív kérdés. Aki indult már pályázaton az tudhatja, hogy mennyire lényeges a zsűri személye, vagyis ha nyerni akarsz, akkor ismerned kell, hogy személy szerint mi tetszik a zsűritagoknak. Ha egy saját gondolatot dédelgetsz és érlelsz pályamunkává, akkor kisebb a sikerre való esély.
Az alábbiakban megosztjuk az egyik ilyen gondolatból született pályaművünket falburkolat témakörben, ami végül nem ért el sikert, de a mai napig imádjuk és örömmel lapozzuk át újra meg újra. |
APROPÓ
Mint ahogy azt az ARS POETICA menüpontban is megfogalmaztuk, az embert naponta érik impressziók, melyek új gondolatokra sarkallják. Szeretnénk ennek a blognak a segítségével megmutatni velünk mik történnek, milyen hatások, impulzusok érnek. CIMKÉK: szekrény pályázat nyaraló nappali megjelenés lakberendezés iroda inspiráció felújítás design belsőépítészet |