
Budapest belső kerületeiben egyre nagyobb érdeklődés mutatkozik használt lakások vételére.
A kereslet hatalmas, a kínálat kicsi, de mégis rosszul teszi, aki egyből lecsap az első lakásra, ami szembejön. Úgy hozta az év, hogy több befektető egyszerre keresett meg minket azzal a szándékkal, hogy a tervezésen túl segítsünk neki kiválasztani azt a lakást, amiből aztán lehet nagyot álmodni. Az alábbi képek egy olyan lakásban készültek az 5. kerületben, ami végül a kis alapterület miatt nem volt megfelelő megrendelőnknek, azonban azóta is "álmodozunk" róla.
|
APROPÓ
Mint ahogy azt az ARS POETICA menüpontban is megfogalmaztuk, az embert naponta érik impressziók, melyek új gondolatokra sarkallják. Szeretnénk ennek a blognak a segítségével megmutatni velünk mik történnek, milyen hatások, impulzusok érnek. CIMKÉK: szekrény pályázat nyaraló nappali megjelenés lakberendezés iroda inspiráció felújítás design belsőépítészet |