Kövess a Facebookon Kövess a Google+ -on Kövess a Twitteren Kövess a Pinteresten

A nyári felsőgödi forgatagban is csendes, árnyas utcában fekvő telekre álmodta meg új otthonát az a házaspár, aki 2007 júniusában keresett meg minket azzal, hogy legyünk segítségükre házuk belsőépítészeti terveinek elkészítésében. Abban a szerencsés helyzetben volt részünk, hogy még az építkezés megkezdése előtt elkezdhettük az építész által kissé elhanyagolt belső terek újragondolását, személyre szabását, így elkerülhető volt, hogy rögtön falak kibontásával kelljen elkezdeni a munkát.Az engedélyezési tervet nézve két problémával kellett szembesülnünk: a funkció nélküli közlekedők több mint 20 négyzetmétert foglaltak el az értékes alapterületből, másrészt az étkező-nappali funkciók, valamint a konyha hármasa mereven falakkal történő elválasztása, mindhárom teret picivé, sötétté és jelentéktelenné sorvasztotta.A közlekedők területét minimalizáltuk, ezáltal további értékes területeket szabadítottunk fel a kis alapterületű nappali részére. A folyosó így jóval rövidebb lett, arányait sikerült javítani. A konyha étkező között nagyobb falnyílást hagyva a terek átláthatóságán is tudtunk javítani, melyet a hidegburkolat kiosztásával tmég tovább finomítottunk.A nappali és étkező funkciók közötti képzeletbeli határvonalat keretbe foglalt áttetsző üvegfelületek finoman jelölték ki. A nappalit az előszobától hasonló módon megfogalmazott üvegfal választja el, így növelve optikailag a központi tér méretét. A nappaliban plusz funkcióként került beépítésre egy falba süllyesztett kandalló, melyet a padlóról a falra felforduló hidegburkolat keretez. A nagy alapterületű fürdőszobában a dupla mosdó, kád, zuhanyzó és WC funkciók mellett sikerült helyet találni egy két személyes finn-szaunának is. Az építkezés alatt figyelemmel kísértük a belsőépítészettel kapcsolatos munkarészek kivitelezését is, így eredeti elgondolásunktól a kivitelezőnek nem volt módja eltérni.

mini 1/1
mini 3/1
mini04
mini 2/1
mini05