AZ ÉV IRODÁJA pályázat 2021

Január 21, 2022 - BUDAPEST
2016 után ebben az évben másodjára is elindultunk az Év Irodája Pályázaton.
Kérünk Titeket, hogy támogassátok nevezésünket egy szavazattal az alábbi linken!

A továbbiakról a Facebookon és itt a blogunkon is beszámolunk majd Nektek!
AZ ÉV IRODÁJA pályázat 2021

ÚJABB ELKÉSZÜLT MUNKÁNK JELENT MEG

November 11, 2021 - BUDAPEST

Göd egy csendes utcájában álló családi ház elődjét azzal a szándékkal vásárolták meg tulajdonosai, hogy kibővítésével egy vidám, élettel teli otthont hozzanak létre. VIDEO

ÚJABB ELKÉSZÜLT MUNKÁNK JELENT MEG

Az építészeti és belsőépítészeti terveket egyetlen folyamatban egyesítve készítettük, így a kialakuló külső tömeg és belső terek érzékeny összefonódása egységes egésszé formálódhatott.

A mediterrán stílusú eredeti sátortetős épületrészhez annak arányrendszerével azonos földszintes bővítmény épült. Az így kialakuló két tömb csatlakozásába nyitott fedélszékes, minden irányban a kerthez és teraszokhoz direkt módon kapcsolódó, nagy üvegfelületekkel ellátott központi tér került. Az eredeti épületrész tömbjében található az előszoba, konyha és étkező, valamint a szülői lakrész, míg az újban a gyerekek birodalma kapott helyet. A kettőt a nappali tere köti össze,amelynek padlószintje pár lépcsőfokkal lejjebb került, így a kertkapcsolat teljesebbé vált, és a belmagasság is megnőtt. A három tömb eltérő padlószintje jól mutatja a tervezők azon szándékát, hogy az eltérő funkciójú belső terek és a külső környezet kapcsolatát különböző módon definiálják. 

LÉPCSŐ A MAXIMUMON

Január 01, 2021 - BUDAPEST
Kedves megrendelőinknek szoktuk az alábbi vicces találós kérdést feltenni:
"Mi a különbség az elméret és a gyakorlat között? - Elméletileg semmi"
Mindezt csak azért írtuk le, mert tisztában vagyunk azzal, hogy álmodhat bármilyen szépet is a tervező, ha azt megvalósítani nagyon nehéz, vagy szinte lehetetlen.
LÉPCSŐ A MAXIMUMON
A lépcső komplex dolog: egyrészt geometriailag hoznia kell az elvárt funkciót, vagyis kényelmes és biztonságos szintek közötti közlekedést kell lehetővé tennie. Másrészt minden esetben elvárás, hogy egy ilyen a bútorokhoz képest nagy monstrum hozzon valamilyen extra formavilágot de legaláb is eleganciát az enteriőrbe. Harmadrészt a lépcsővel mindig csak a baj van: sok szakember közös munkájának az eredménye, így ha csak az egyik is hibázik, oda a varázslat. 
Itt van mindjárt a kőműves vagy szerekezetépítő csapat, akiknak tudni kell a lépcső burkolatának anyagvastagságát, hogy a fellépések magassága a burkolás után egységes legyen, valamint meg kell érteniük, hogy a lépcső szerkezete az nem egy alaktalan valami, amit majd a későbbi szerencsétlen szakemberek hol faragnak, hol kipótolgatnak. Szóval már ekkor elengedhetetlen az igényes munka.
Aztán jön a villanyszerelő (ami manapság már egy extrább lképcső-világításnál origónak számít, majd a burkoló, a korlátot építő üveges vagy bútoros, akik vagy hajlandóak beszélni egymással, vagy nem. És az ilyen attitűd végeredménye általában katasztrófa, amit a különböző kisabb-nagyobb takarások, toldások, módosítgatások nyomai bizonyítanak és még messziről sem fotózható.

Van ellenpélda:)
Például: a megálmodott félkör alaprajzú látszó beton anyagú csigalépcső a szerkezetbe süllyesztett lépcsőfokonkénti világítással és egyetlen íves fa felületű korlátelem öltözékkel. Ilyen, amikor mindenki a maximumot akarja, tudja és hozza.

Ezzel a goldolattal szeretnénk minden kedves megrendelőnknek, partnerünknek és olvasónknak Boldog Új Évet Kívánni!

MEGBÍZÁS

Szeptember 23, 2019 - BUDAPEST
Szép a magyar nyelv, úgy mondja: "megbízást ad valaki valakinek", vagyis nemcsak megkéri, hogy készítsen el valamit a kérésének megfelelően, hanem kinyilvánítja, hogy MEGBÍZIK szakértelmében, stílusában, vagyis általában az emberben.
MEGBÍZÁS
A belsőépítész készíthet bármennyi 3D látványtervet, falnézetet, stílustanulmányt, vagy hozhat bármennyi anyagmintát, (persze ezekre szükség van a tervezés folyamán) semmi sem fogja tökéletesen megmutatni a végleges és valós eredményt előre, azaz szükség lesz a bizalomra: "megbízom abban, hogy a szakember tökéleteset fog számomra alkotni".
Ha megkérdezik tőlünk, mire vagyunk a legbüszkébbek, akkor első sorban ez a bizalom, amivel megrendelőink megjutalmaznak minket. Ezért a bizalomért cserébe tudunk mi víziót és elképzelést adni, amit leginkább egy olyan fotó mutat meg, ami ugyanabból a nézőpontból készül a tervezés megkezése előtt és az elkészült enteriőrt.

ÖRDÖG A RÉSZLETEKBEN

December 29, 2018 - BUDAPEST

Amikor befotóztatunk egy-egy általunk tervezett kész lakást vagy családiházat, a fotográfus mindig szuper részletfotókat is készít. Mivel azonban 10-15 fotónál többet teljesen felesleges bemutatni -mivel unalmassá válik- ezek többnyire a virtuális tér enyészetévé válnak: ilyenkor év végén persze elő-elő kerülnek a nagy rendrakás alkalmával, de önmagunkban 1-1- képként valóban nem lehet velük mit kezdeni. Most azonban átfésültük és egy csokorba gyűjtöttük ezeket a képeket a megannyi fotózásból és az alábbiakban büszkén mutatjuk be Nektek.


ÖRDÖG A RÉSZLETEKBEN

NYARUNK 300 KARAKTERBEN

Augusztus 12, 2017 - BUDAPEST
Arra készültünk, hogy a nyáron több időnk lesz hosszabb, elemző bejegyzések szerkesztésére, és (talán éppen ezért) persze nem így történt. 
Sok és szép feladatot hozott ez az időszak, új projektek kezdődtek, illetve haladnak szépen befejezés felé: sok apró érdekesség, amit jó lenne megosztani, de önmagában nem elég.
Ezen benyomások megosztására hoztuk létre a Twitter oldalunkat, ahol rövidke fotós posztokkal jelentkezünk!
Kövessetek minket!!!

NYÁR ELŐTTI ÖSSZEFOGLALÓ

Május 10, 2017 - BUDAPEST
Ezt a posztot egy hónappal később is megírhattuk volna, de annyi minden történt és történik, hogy rendesen lemaradtunk a blog vezetésével.

NYÁR ELŐTTI ÖSSZEFOGLALÓ
Szóval a "kettőt egy csapásra" elv értelmében pár a megvalósulás küszöbén álló projektünkről szeretnénk beszámolni, mert a temérdek munka mellett azért jól esik picit nekünk is visszatekinteni az utóbbi időszakra. Azt is mondhatnánk, hogy erre a posztra most nekünk van szükségünk:)

LÉPCSŐINK TOP10 (+ még 2)

Augusztus 24, 2016 - BUDAPEST
Kevés izgalmasabb és összetettebb feladat létezik belsőépítészetben egy jó lépcső kitalálásánál: A lépcső hatással van a szintek alapvető alaprajzi elrendezésére, a közlekedők mennyiségére, vagyis a pozíciójának optimális megtalálása tényleg nagyon fontos. Ráadásul szinte közhelyként az is elmondható, hogy több szintre is hatással van (wow). A szimpla funkcionalitáson túl azonban azt sem szabad elfelednünk, hogy megjelenése (már csak puszta mérete miatt is) erősen befolyásolja a helyiségek hangulatát.
LÉPCSŐINK TOP10 (+ még 2)
Az alábbi fotósorozatban összeszedtük kedvenc saját tervezésű lépcsőinket, amelyek számunkra kedvesek és belsőépítészetileg is izgalmasak. Kalandra fel!!!

LAKÁSVÁSÁRLÁS BERUHÁZÓTÓL

Június 06, 2016 - BUDAPEST
Amikor elindítottuk a blogunkat, nem terveztük, hogy hosszabb értekezésekbe bonyolódunk egy-egy témát illetően. Többek között azért sem, mert a belsőépítészetben kevés olyan kérdés van, ami sok embert egyszerre és egyformán érdekel, illetve sok embernek nyújthat valódi segítséget. Azonban legyen ez a poszt, ami kivételként erősíti a fent említett szabályt. Ennek az oka pedig éppen az a piaci trend, hogy újra előkerültek a nagy társasházépítő beruházók, felébredt Csipkerózsika-álmából a lakásépítési piac. A trendnek mi, tervezők is részesei/alkotóelemei vagyunk, mivel a hozzánk befutó felkérésekből is egyre több az ilyen ingatlan. A leginkább frusztráló az olyan tervezés, amikor látjuk és tudjuk, hogy mit lehetett volna kihozni a lakásból, de a megrendelőnk kezét megköti a szerződés részeként megfogalmazott műszaki melléklet, ami így tökéletesen ellehetetleníti a belsőépítészeti munkát.

Ahogy 2008-ra mindenki megtanulta, hogy a bank nem ingyen adja oda a pénzét, hanem szép hasznot remélve, gyakran a kisbetűs mellékletekben és a hitelszerződéshez nem is csatolt és állandóan változó "általános szerződési feltételekben" rögzíti a hitelszerződés paramétereit, úgy most, az ingatlanvásárlásnál a beruházó és a leendő tulajdonos között létrejött gyakran erősen egyoldalúnak mondható szerződések hasonlóan nagy volumenű félreértelmezésekre adnak lehetőséget. Ne legyünk naivak: nem létezik 3 oldalas adás-vételi szerződés olyan esetben, ahol az eladott ingatlan még csak papíron létezik!!! Jelen posztunk nem tér ki a különböző jogi buktatókra, mindössze a szerződésekhez csatolt műszaki melléklet szükséges elemeit veszi sorra. Az alábbi felsorolás nem jelenti azt, hogy mindegyik ingatlanfejlesztő ilyen módon próbálja csőbe húzni vevőit. Sokszor egyszerű figyelmetlenség a beruházó részéről, hogy szakmailag nem megfelelően előkészített, nem minden kérdéses pontot érintő mellékletet állít össze. A jogszabályok ebben a témakörben nem sok konkrétumot tartalmaznak, vagyis a szabályozás a megszokott módon az élet után kullog. A baj az, hogy ami nincs a szerződésben rögzítve, azt mindkét fél a saját szája íze szerint értelmezheti, de abban a helyzetben, amikor az újlakás-piacon ekkora a kereslet, inkább a " megszoksz vagy megszöksz" irányelv érvényesül. Ez röviden azt jelenti, hogy ha nem tetszik a már aláírt szerződés, illetve nem tetszenek a beruházó által utólag kialakított további feltételek, akkor add vissza a lakást (1-2 héten belül úgyis megveszi valaki talán még drágábban is.)

Nem LOFT, nem INDUSTRIAL, inkább KARCOS

Április 27, 2016 - BUDAPEST
Itthon a LOFT jelzőt sokszor hibásan használják amikor egy lakás belsőépítészeti stílusáról beszélnek. Tele van az ország "loft-lakásokkal", holott a LOFT valójában nem egy stílus, hanem egy kiindulási helyzet, egy meglévő állapotból eredő adottság: Eredetileg sima nagy belmagasságú tetőteres interior. A következő dolog amit szintén belekevernek ebbe a fogalomkörbe, az az INDUSTRIAL jelző, mely szintén egy alapvető adottságból indul ki, mely egy üzemi terület léptékkel, aránnyal rendelkező belső tér lenne. Megemlíthetnénk még a TRASH-t, mely szintén nem megfelelő most számunkra, mert ez a stílus különböző anyagok "roncsolásával" elért felületeket használ.
Nem  LOFT, nem INDUSTRIAL, inkább KARCOS
Körülbelül pont ezért nem szeretjük bármelyik munkánkat hasonló jelzőkkel illetni, mert minek is. Elég ha jó (azaz jólműködő) és szép (azaz otthonos és hangulatos). 
Ha az alább bemutatott lakásra mégis egy egyszavas jellemzésre lenne szükség, mi egyszerűen csak KARCOS-nak neveznénk el.

A KÖZÖS MUNKA EREDMÉNYE

Február 14, 2016 - BUDAPEST
Pár napja jelent meg a Szép Házak c. magazin 2016/1 számában egy újabb munkánk, mely remek példája az építészet és a belsőépítészet összhangjának
A KÖZÖS MUNKA EREDMÉNYE
Egyre gyakoribb, hogy a családi házat építeni vágyók nem csak építészt, hanem belsőépítészt is fogadnak új otthonuk tervezéséhez. Az azonban még mindig ritka eset, hogy az építész vázlattervekkel egy időben készülnek a belsőépítész tervek is. Ez a munkanemet igen komoly egymásra figyelést és összhangot igényel építész és belsőépítész között. Köszönet a Szerako csapatának a közös és kreatív együttgondolkodáshoz.

VÁRNEGYED

November 28, 2015 - BUDAPEST
A Budai Vár oldalában a keskeny meredek utcákon sétáltunk a nyári forróságban gondosan ügyelve arra, hogy az összes rendelkezésre álló árnyékot érintsük utunk során.
VÁRNEGYED
Mindez három hónapja volt, a mai napon pedig már a hópelyheket figyelve az ablakból éppen ennek a lakásnak a kiviteli terveit rendeztük össze. 
Kedves és jóhangulatú tervezésen és egyeztetéseken vagyunk túl, melynek az eredményét most pár látványterv erejéig örömmel és büszkén mutatjuk meg.
Útjára indul újra egy terv, hogy pár hónap múlva a festékillatú falak között valósággá váljon a közösen született álom.

AIRBNB ÚJRAGOMBOLVA

Szeptember 28, 2015 - BUDAPEST
Ritkán szoktunk jövőbeli terveinkről posztot írni, de...
AIRBNB ÚJRAGOMBOLVA
Budapesten is dübörög az AIRBNB. Egyre nagyobb a verseny, és igenis egyre fontosabb ezekben a lakásokban is a minőségi interior kialakítása. És itt jöttünk mi a képbe: örömmel vettük a piac egyik legnagyobb szereplőjének felkérését egy újépítésű társasház lakásainak belsőépítészeti tervezéséhez. Itt tart a kivitelezés és itt tartunk mi a tervezésben.

ÚJRAÁLMODNI

Július 27, 2015 - BUDAPEST
Egy otthon belső tereit újragondolni egyszersmind hálás és borzasztóan nehéz feladat: Ez a kettősség abból táplálkozik, hogy a megrendelő ugyan elszánta magát otthona átalakítására, mégis igen sok emlék köti a régi interior-höz
ÚJRAÁLMODNI
Nagy belmagasságú négyzetes alaprajzú multifunkcionális nappalitér tervezése volt a feladatunk. Eredeti állapotában klasszikus módon, a különböző funkciókat falakkal választották el egymástól. Megrendelőnk külön kérése volt a nappali és konyhafunkció kapcsolatának erősítése a falazatok elbontásával, a teljes nappali-étkező-konyha funkció újratervezésével.

AZ EMBERARCÚ MUNKAHELY: a Szilíciumvölgytől távol és mégis közel

Június 26, 2015 - BUDAPEST
Mindig öröm irodát tervezni! Öröm, mert ezek szerint vannak olyan munkaadók, akik szeretnék megbecsülni szakembereiket azzal, hogy magas színvonalú környezetet és ezzel remek feltételeket teremtenek a munkavégzéshez
AZ EMBERARCÚ MUNKAHELY: a Szilíciumvölgytől távol és mégis közel
Míg egy lakóingatlan belsőépítészeti tervezésénél egyértelműen levezethető, hogy a belsőépítészeti terv nem csak minőségi terek kialakításának előfeltétele, hanem pénzügyileg is nagyobb megtakarítást hozhat mint adott esetben a tervezés díj, addig egy iroda kialakításánál jóval nehezebb az elsődlegesen és könnyen számítható kiadások alapján levezetni mindezt. Megrendelőnk sem erről az oldalról közelítette meg a kérdést, mégis gyors és igen egyértelmű választ adott ezzel a kérdéssel kapcsolatban: A jó munkaerő megbecsülése egy cég életében alapvető szempont. Ha a szakemberek a betanítást követően gyorsan odébbállnak, akkor a vállalkozás nem tud megfelelően fejlődni sem. Persze a munkavállalók sem váltján feltétlenül havonta a munkahelyeiket még akkor sem, ha a munkakörnyezet nem megfelelő. Az azonban elmondható, hogy az elvégzett munka minőségén és mennyiségén is meglátszik az, ha unalmas, jellegtelen, rosszul használható, kényelmetlen, zavaró elemeket tartalmazó, rosszul megvilágított, oxigénhiányos stb. környezetben kell az adott feladatokat elvégezni.

AMI MIATT SZERETJÜK GÖDÖT

Május 02, 2015 - BUDAPEST
A gödi Duna-part kis utcái remek alkalmat kínálnak kellemes délutáni sétákhoz. Az itt látható házak között megtalálható nagy múltú villaépülettől a szerény ikres beépítésű földszintes "retró" nyaralóházig minden. Mégis olyan harmonikusan férnek meg egymás mellett ezek az épületek, stílusok, életérzések, hogy a szemlélő mint egy kiállításon végigvonulva észre sem veszi az idő múlását és ha netán fáradtan elindul vissza autójához, csak azt sajnálja, hogy elszalasztott benézni a következő utcába.
AMI MIATT SZERETJÜK GÖDÖT
Számunkra épp a fentebb leírtak miatt is különösen megtisztelő ilyen környéken tervezni: Adott egy kialakult külső épített környezet, adott egy meglévő jól-rosszul működő ház, adott egy megrendelő, aki szeretne átgondolt és családja igényeire szabott otthont teremteni és szerencsére adottak voltunk mi is:) 

NYARALÓ ÚJRATÖLTVE: régi emlékek új köntösben

Március 13, 2015 - BUDAPEST
Megrendelőnk családi nyaralóját szerette volna korszerűsíteni, átalakítani úgy, hogy ne veszítse el a belső tér családias jellegét, melyhez annyi emlék köti a család minden egyes tagját.
NYARALÓ ÚJRATÖLTVE: régi emlékek új köntösben
Egy családi nyaralót átalakítani nem egyszerű kérdés: megrendelőnk még emlékezett rá, hogy gyermekként hogyan játszottak a kertben. Több generáció elvárásai és ötletei vártak minket hosszú tömött sorokban, gyakran egymásnak is ellentmondva. 40 év alatt sokat változott a világ, -mondhatjuk hatalmas közhelyként- míg ez az épület szinte változatlan maradt, így mind használatban mind a megkopott anyagait tekintve megérett az újragondolásra.

TÁVOL-KELETI EGZOTIKUM: Japán Fürdőház Somogy Megyében

Február 02, 2015 - BUDAPEST
Mondja nekem azt valaki, hogy a magyar ingatlanfejlesztőknek nincsenek eredeti ötleteik: Adott egy telek, rajta két hatalmas földszintes, majdnem befejezett nyaralóépület. Csak éppen semmi extra. Miért jönne ide bárki? Minden messze van, kivéve a csend és a nyugalom. Csak ezt minden ház tudja a környéken...
TÁVOL-KELETI EGZOTIKUM: Japán Fürdőház Somogy Megyében
Magyarországon reneszánszukat élik a tematikus hotelek: Bambara, Shiraz, stb. De ki szabja meg, hogy csak hatalmas szállodák indulhatnak ebben a kategóriában a turisták kegyeiért? Ugyan belsőépítészetben a távol-keleti stílus már lecsengett hazánkban, mégis vannak, akik látnak benne fantáziát, és ez nem véletlen: (Pl.: Mala Garden). Befektetői szemszögből tökéletes ez a stílus: egyrészt igen jól kombinálható egyéb modern bútordarabokkal, másrészt kicsit utánajárva a beszerzésnek, konténerszámra fillérekért is beszerezhető.

A fenti koncepció közös kidolgozása után a megrendelő azzal bízott meg minket, hogy egy "Japán Fürdőházat" tervezzünk a meglévő épületekben, melyben 1-2 család elhelyezése lehetséges úgy, hogy a szállodahangulatot teljes mértékben zárójelbe lehessen tenni.

LAKÁSNÉZŐBEN

Január 20, 2015 - BUDAPEST
Budapest belső kerületeiben egyre nagyobb érdeklődés mutatkozik használt lakások vételére.
A kereslet hatalmas, a kínálat kicsi, de mégis rosszul teszi, aki egyből lecsap az első lakásra, ami szembejön.


LAKÁSNÉZŐBEN
Úgy hozta az év, hogy több befektető egyszerre keresett meg minket azzal a szándékkal, hogy a tervezésen túl segítsünk neki kiválasztani azt a lakást, amiből aztán lehet nagyot álmodni. Az alábbi képek egy olyan lakásban készültek az 5. kerületben, ami végül a kis alapterület miatt nem volt megfelelő megrendelőnknek, azonban azóta is "álmodozunk" róla.

Lovasfarm lakóépületének belsőépítészete

December 27, 2014 - BUDAPEST
Az év végére is maradt tennivalónk: egy lovasfarm tulajdonosának terveztünk otthont. 
A feladat kettős volt: a szerkezetkész épület adottságait figyelembe véve az eredeti terveken belsőépítészetileg kidolgozatlan hatalmas belső teret kellett funkcionálisan újragondolni.
Lovasfarm lakóépületének belsőépítészete
Hét belsőépítész csapatból végül ránk esett a megrendelő választása, így hosszas előkészületek után a kivitelezési munkálatok miatt kettőzött sebességgel folyt a munka. A nagy belmagasságú tér és az aszimmetrikus tetőhajlásszög miatt külön izgalmat jelentett a tér kellemes arányainak kialakítása.

Január 9.-én megújuló weblapunkon (változatlan címen) számos új referenciánk mellett erről a projektről is több képet lehet majd megtalálni!

Addig is Boldog Új Évet Kívánunk Mindenkinek, 
aki az elmúlt évben (és remélhetőleg jövőre is) ellátogatott oldalunkra!

Gabriella és Márton

Láthatatlan gardrob

Szeptember 18, 2014 - BUDAPEST
Egyik kedves megrendelőnk kért tőlünk egy olyan gardróbot, amely szinte láthatatlan marad, mégis hatalmas pakolófelületet biztosít
Láthatatlan gardrob
Egy jól működő otthon egyik legfontosabb kritériuma a gyors rendrakási lehetőség. Ehhez pedig elengedhetetlen a gardróbszekrény és egyéb pakolófelületek. Mekkora az ideális gardrób? Hatalmas! - vágja rá általában mindenki. De ennél is fontosabb, - szoktuk hozzátenni - hogy kellőképpen optimalizálva legyen a megrendelő igényeire.
APROPÓ
Mint ahogy azt az ARS POETICA menüpontban is megfogalmaztuk, az embert naponta érik impressziók, melyek új gondolatokra sarkallják. Szeretnénk ennek a blognak a segítségével megmutatni velünk mik történnek, milyen hatások, impulzusok érnek.


CIMKÉK:
szekrény
pályázat
nyaraló
nappali
megjelenés
lakberendezés
iroda
inspiráció
felújítás
design
belsőépítészet