HÉTVÉGI TÚRA

Március 23, 2018 - BUDAPEST
Címkék:
Szerencsésnek mondhatjuk magunkat, hogy inspirációt nem csak a "neten" keresgélve meríthetünk. Szerencsések vagyunk azért is, mert Európa közepén élve nem szükséges a fél bolygót átutazni ahhoz, hogy komoly építészeti vagy belsőépítészeti emlékeket tudjunk meglátogatni. Szerencse, hogy hasonló érdeklődéssel és buzgalommal indulunk minden ismeretlen, felfedezésre váró városnak és addig nem állunk meg, míg a lábunk bírja.
HÉTVÉGI TÚRA
A márciusi időjárás elsőre nem tűnt kegyesnek: amint elbújt a nap, a pálmafákon túl semmi nem emlékeztetett arra, hogy mediterrán éghajlaton vagyunk. Kora tavasszal Barcelona még élhető arcát mutatja: kevesebb a turista, nincsenek nagy sorok sem. A La Rambla is könnyen sétálható, a tengerpart tiszta, igaz a tengerbe csak nagyon elvetemült északiak merészkednek be.
Kevés időnk volt, két nap alatt teljesen reménytelen megnézni mindent, sőt inkább csak a "feelinget" volt esély kicsit magunkba szívni. Természetes, hogy Gaudí mesterművei és Mies Német Pavilonja élveztek elsőbbséget, de mindezen túl Barcelona olyan hatalmas sétálható "belvárossal" rendelkezik, hogy kétnapos túránk alatt -amit szinte végig gyalogosan tettünk meg- egyszer sem jártunk ugyanabban az utcában.

 A fent említett épületeket könyvekből is tanulmányainkból már ismertük, éppen ezért volt váratlan érzés, hogy élőben bejárva mennyire magával ragadó azok részletgazdag belső kialakítása, valamint hogy a homlokzat és tartószerkezet milyen szinten összhangban van a belső terekkel. 
Munkánk során olyan gyakran kerül elő a kérdés, hogy építész és belsőépítész miként tud jól és zökkenőmentesen együtt dolgozni, és mennyire fontos az, hogy együtt gondolkodva segítsék egymás munkáját. Utazásunk remek megerősítés volt ahhoz, hogy ismét tudatosuljon bennünk, az általunk is képviselt munkamódszer nem járatlan út, csak kicsit benőtte a gaz...
HÉTVÉGI TÚRA 1.kep HÉTVÉGI TÚRA 2.kep HÉTVÉGI TÚRA 3.kep HÉTVÉGI TÚRA 4.kep HÉTVÉGI TÚRA 5.kep HÉTVÉGI TÚRA 6.kep HÉTVÉGI TÚRA 7.kep HÉTVÉGI TÚRA 8.kep HÉTVÉGI TÚRA 9.kep HÉTVÉGI TÚRA 10.kep HÉTVÉGI TÚRA 11.kep HÉTVÉGI TÚRA 12.kep
APROPÓ
Mint ahogy azt az ARS POETICA menüpontban is megfogalmaztuk, az embert naponta érik impressziók, melyek új gondolatokra sarkallják. Szeretnénk ennek a blognak a segítségével megmutatni velünk mik történnek, milyen hatások, impulzusok érnek.


CIMKÉK:
szekrény
pályázat
nyaraló
nappali
megjelenés
lakberendezés
iroda
inspiráció
felújítás
design
belsőépítészet